Folyamatosan hallani, hogy a növénytermesztéssel és állattartással is foglalkozó gazdálkodók elszámolásaikban a takarmánynövények árait az eladási ár szerint számítják fel az önköltségi áraik közé, ezzel számolnak fedezeti pontot.
Számviteli definíció szerint „a fedezeti pont az az árbevételi összeg, amelynek elérésekor a vállalkozás megtermelte egy bizonyos időszak összes működési költségét és a fedezeti pont eléréséig felmerült változó költséget. Fedezeti pontban a vállalkozás eredménye nulla, nincs se vesztesége, se nyeresége.”
Ez a meghatározás kizárja, hogy a fedezeti pontba számoljak be bármilyen olyan költséget, amelyre nyereséget számolok.
Ha pl. egységnyi takarmányt 100 Ft-ért állítok elő, a piaci ára azonban 130 Ft, és ennek a takarmánynak a felhasználása egységnyi takarmányra vetítve számomra 120 Ft bevételt generál, akkor a takarmány felhasználás 20 Ft nyereséget termelt. Ha eladtam volna, akkor 30 Ft nyereséget termelt volna, a 30 és 20 Ft különbözete azonban nem veszteség, hanem ELMARADT NYERESÉG!
Nézzük tovább… A veszteség azt jelenti, hogy a veszteség mértékét saját zsebből ki kell pótolnom, be kell raknom a termelésbe. Az elmaradt nyereség azt jelenti, hogy eleve nyereséges lehetek, de ehhez képest nem értem el a lehető legnagyobb nyereséget, azaz semmit sem kellett saját zsebből beraknom a cégbe, csak nem annyit vehettem ki belőle, mint amennyit jelen esetben a takarmány eladással kivehettem volna.
Nézzük még tovább… A takarmány árát a kereslet és kínálat határozza meg. Ha hiány van a piacon, akkor az ár emelkedik, ha többlet, akkor csökken. Ha minden vegyes gazdálkodású termelő úgy döntene, hogy eladja a takarmányát ahelyett, hogy a saját gazdaságában használná fel, akkor a takarmány ára esik, extrém esetben eladhatatlan lesz. Ha tehát az eleve számomra nyereséget termelő takarmányt kisebb haszon (nem veszteség!) mellett felhasználom, tulajdonképpen piac szabályozó szerepet is betöltök, és versenyképesebb leszek a drágább takarmányt kényszerűen vásárló állattartóval szemben, mert olcsóbban (vagy hasonló áron, de nagyobb nyereséggel) tudom eladni az állati terméket, ahhoz a gazdálkodóhoz képest, aki csak a piacról tudja a takarmányt beszerezni.
Sajnos nem is egy olyan esetet hallok, ahol egy gazdaságon belül önelszámoló egységben dolgozik a növénytermesztés és az állattenyésztés, és az állattenyésztésnek piaci áron KELL megvásárolnia a SAJÁT(!) gazdaságban OLCSÓBBAN megtermelt takarmányt.
Mi lesz ennek az eredménye? Az állattartás nyeresége csökken, árai emelkednek. Extrém esetben az állattartási részleg nem tudja megvásárolni ilyen áron a takarmányt és bezárják! Ez az utóbbi eset az, amikor a rövidtávú szempont keresztbeveri a hosszútávú és hosszabb távon nagyobb nyereséget adó megoldást. Hasonló eset a közös legelők problémájához, amikor a szűklátókörűség, a hibás szemlélet a közös legelők lerablásához, majd tönkremeneteléhez vezet.
Valóban ezt akarjuk? Vagy érdemes lenne felülbírálni a jelenlegi gyakorlatot a hosszabb távú stabilitás érdekében? Mert a piac változó. Ki tudja, hogy a felszámolt állattartó telep pár év múlva ne lenne-e még nyereségesebb? Láttuk az elmúlt években eleget a sertés, tej, tojás, hal és egyéb mezőgazdasági alapanyagok felvásárlási árainak hullámvasútját.
Egyesületünk ebben a szemléletváltásban is segíteni szeretne pl. úgy, hogy VALÓDI FEDEZETI PONTOT számol annak a gazdálkodónak, aki ezt igényli.