Mit jelent az, hogy „egészséges állat”?

Vegyük például azt, hogy mit jelent a gazdasági haszonállat egészsége és kis kedvencünk (kutya, macska, ló, hörcsög, teknős, papagáj, hal, bármi más) egészsége?

Kis kedvencünk esetében erőforrásainkat nem kímélve teszünk meg mindent azok egészségben tartásáért, jólétük eléréséért, szenvedésük csökkentéséért és minél hosszabb élettartamuk biztosításáért. Arra törekszünk, hogy közösen minél hosszabb és boldogabb kort érhessünk meg közös örömökben osztozva.

Gazdasági haszonállatok esetében ez nyilván nem követhető, de vannak olyan közös szempontok a kétféle (és ha az embert, mint biológiai élőlényt is idesorolom, akkor háromféle) csoport jólétének biztosítása szempontjából, amely – annak ellenére, hogy más célok érdekében valósul meg – hasonló élettani igényeket szolgál ki. A WHO 75 évvel ezelőtti definíciója szerint az egészség „nem csupán a betegség hiánya”. Ez egy nagyon fontos szempont, melyet a mindennapi állattartási gyakorlatban sajnos többnyire figyelmen kívül hagynak világszerte.

Miért is és hogy is van ez?? GAZDASÁGI HASZONÁLLATTARTÁSUNKRA TEKINTHETÜNK ÚGY IS, MINT EGY VERSENYISTÁLLÓRA, ahol minden egyes egyedtől képességeinek legjavát várjuk el! Mi tehát az állattartó telepen ÉLSPORTOLÓKAT AKARUNK NEVELNI! Hogy lehet ezt megtenni anélkül, hogy számukra a lehető legoptimálisabb körülményeket biztosítanánk? Másképpen szólva, HOGY VÁRHATJUK EL A KIEMELKEDŐ TERMELÉST, HA MÉG AZ EGÉSZSÉGES ÉLETHEZ SZÜKSÉGES ALAPVETŐ FELTÉTELEKET SEM BIZTOSÍTJUK? Gondolok itt pl. a saját gazdaságban termelt eladhatatlan, penészes, romlott takarmányok feletetésére vagy sertés hizlaldákban télen a „takarmánnyal fűtünk” esetekre (olcsóbbnak tartják, pedig sokkal drágább, mint az istálló hőmérsékletét fűtéssel télen is +1 +3 fok között tartani), vagy a trágyakezelési problémákra és az így orrfacsaró bűzű sertés istállókra. De említhetném még a csúszós, gödrös, beton felhajtó utakat a tejelő tehenészetekben vagy a nyári, gutaütésszerűen meleg és párás körülményeket az istállóban (hőstressz, lihegő állatok, tejtermelés és szaporodásbiológiai paraméterek visszaesése, melyek egyébként a következő év, sőt évek eredményeit is lerontják, ismerős?), és sajnos a negatív példák sora oldalakat töltene meg… Ha ezt tapasztalva rákérdezek a gazdáknál, hogy miként képzeli el ilyen környezetben a sikeres termelést, széttárja a kezét, hogy nincs rá pénze változtatni… Miközben két kézzel szórja el azt a nyereséget, amit megfelelő körülmények között az elvégzett beruházások mellett is profitálhatna. Ilyen szemlélet mellett sajnos érthetőbb, hogy az állami támogatások jó része mire fordítódik: az elmaradt befektetések, megfelelő menedzsment miatti bevételi lukak foltozására, az alapvetően veszteséges termelő életben tartására.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Ha az állatok termelését mindannyiunk érdekében csúcsra szeretnénk járatni az unalomig (de mégsem elégszer) ismételt közös célok, mint gazdaságosság (nyereség, olcsóbb termelés, olcsóbb végtermék árak), nagyobb mennyiség, jobb minőség, állatjólét és környezetvédelem érdekében, akkor kiemelt fontosságú az állatok egészségben tartása, ami a „versenyfeltételeknek” megfelelően tovább szigorodik. Eszerint

HA AZ ÁLLAT BÁRMILYEN ÉLETTANI FUNKCIÓJÁNAK FENNTARTÁSA SZEMPONTJÁBÓL ANNAK AKÁR KISMÉRTÉKŰ KOMPENZÁCIÓJÁRA KÉNYSZERÜL ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ÉLETFUNKCIÓIT STABILIZÁLJA, AKKOR AZ AZ ÁLLAPOT MÁR NEM TEKINTHETŐ EGÉSZSÉGES ÁLLAPOTNAK!

Ez pedig naponta és rendszeresen előfordul nagyüzemi állattartó telepeken, ahol az állatok kényszerűen, termelési potenciáljuk rovására(!) alkalmazkodnak a technológiai, takarmányozási és menedzsment okozta stresszhez, ha stressz alatt az optimális körülményektől való eltérést értjük. Persze azonnal jön a válasz: nem ölebeket, hanem haszonállatokat tartunk. Igen, de ha a gazdasági haszonállatoktól a genetikai potenciáljuk közeli termelést várunk el a lehető legolcsóbban, a legjobb minőségben és a legnagyobb mennyiségben a lehető legtöbb vagy (vágóállatok esetében) optimális ideig, a lehető legkisebb károsanyag kibocsátás mellett, akkor bizony ott az állatok optimális körüli élettani igényeit (és nem a túléléshez elegendőt!) kell figyelembe venni.

Ideális esetben A TECHNOLÓGIA VAN AZ ÁLLATOKÉRT ÉS NEM AZ ÁLLAT A TECHNOLÓGIÁÉRT. Az egyik legjobb példa erre a robotfejés bevezetése, ahol minden az állatok körül forog, hiszen az állatot kell rávenni, hogy naponta 2-3 alkalommal önként(!) keresse fel a fejőrobotot. Ha ott kellemetlen hatások érik, ezt nem fogja megtenni és IGAZA VAN! Mi történik hagyományos fejőházi fejésnél? Ott minden a fejés technológiája, annak időzítése körül forog. A felhajtások, az etetések, a trágyázás, a karbantartás, minden, amihez az állatokat erőszakkal mozgatják. Nem is csoda, ha stresszmentesebb környezetben (fejőrobot) az állatok termelése nő, miközben nincs szükségünk fejőemberre – akit egyre nehezebb találni…

Ha ilyen (versenyistálló) szemlélettel használjuk a technológiát az állattartó telepeken (legyen szó bármilyen állatfajról és termelési irányról), csak akkor várható, hogy állataink megfelelő eredményeket hozzanak. És itt nem a személyes kapcsolat fenntartása a cél (mint a házi kedvenceknél), hanem az, hogy minél többet, jobbat, olcsóbban termeljenek, tehát rentábilis legyen a tartásuk. Az nem kérdés, hogy az állatok meghálálják idővel a jó ellátást, és az nagy haszonnal jár, hanem az, hogy mi meg tudjuk-e előlegezni azt a pénzt, ami ennek biztosításához szükséges! Innen kezdve az optimális környezet kialakítása már csak cashflow kérdése, amit önerőből, banki hitelből vagy más forrásból is meg lehet tenni. Az egyik fő gond az állattartásban, hogy NEM A SZÜKSÉGES TŐKE HIÁNYZIK, HANEM AZ A SZEMLÉLET, AMI AZ ERŐFORRÁSOKAT ILYEN MÓDON HASZNÁLNÁ FEL! Ezért sokat kell még tenni: a gyakorlatban elterjeszteni, megvalósítani, a mindennapok részévé, rutinná tenni, de mindenkinek megéri. A gazdálkodóknak, az állatoknak, a környezetnek és a fogyasztóknak is.

Ezért következik be az a fura helyzet, hogy abban az esetben, ha valamely telepen az elhullási százalék emelkedik, A FŐ VESZTESÉG NEM AZ ELHULLOTT ÁLLATOK ÉRTÉKÉBŐL, HANEM AZ ÉLETBEN MARADT EGYEDEK TERMELÉSÉNEK LEROMLÁSÁBÓL ADÓDIK! Ekkor ugyanis az életben maradt állatok nem termelésre, hanem túlélésükre használják a takarmányt, termelésük mennyiségi és minőségi paraméterei romlanak, és tenyészállatok esetében ennek hosszútávú, az egész életre kiható negatív hatásai lesznek. Érdemes lenne a gazdasági károk kiszámításánál ezeket a szempontokat is figyelembe venni, és akkor már hirtelen olcsóbbá és rentábilisabbá válnak azok a beruházások, melyek a negatív hatásokat kiküszöbölve növelik az állatok jólétét és hosszú távon egyenletesebb, tervezhető, magasabb minőségű és nagyobb mennyiségű terméket állítanak elő, kevesebb takarmányt felhasználva, kevésbé károsítva a környezetet.