Nagyon nehéz téma, sokféle nézőponttal, rettentő sok érzelemmel és sokszor indulattal. Ez utóbbit (az indulatokat) ez a beszélgetés egész jól kordában tartja, érdemes meghallgatni és továbbgondolni, beszélgetni róla és megtalálni a megoldásokat/válaszokat a következő kérdésekre is:
– méltó módon bánjunk a környezetünkkel (legyen az akár növényi, akár állati, akár ásványi környezet)
– törekedjünk a velünk együtt élő környezettel harmóniában élni
– vegyük figyelembe azt a folyamatot, aminek eredményeként a mai helyzetben vagyunk és innen próbáljunk olyan lépéseket tenni (immár tudatosan), amelyek a minket létrehozó folyamatokkal összhangban vannak és az emberiség számára etikailag elfogadhatók
– tárjuk fel egymás előtt és beszéljük meg azokat a szempontokat és cselekvési terveket, amelyek révén a fenti célokat el kívánjuk érni
A technológia mai szintjén elérhető az is, hogy az állat szolgálja ki a technológiát és az is, hogy a technológia szolgálja ki az állatokat.
Lehet állatokat egészségtelen környezetben tartani és lehet egészséges környezetben is.
Lehet az állatokat érő (elkerülhető) stresszt kiegészítő anyagokkal (antibiotikumok, hormonok, pro-, pre-, posztbiotikumok) valamennyire kompenzálni, és lehet őket úgy is tartani, hogy ezekre ne legyen szükség, mégis eredményes és gazdaságos legyen a termelés.
RAJTUNK MÚLIK, HOGY MILYEN MÓDON HASZNÁLJUK FEL A TECHNOLÓGIAI ÉS EMBERI LEHETŐSÉGEINKET!
EGYESÜLETÜNK CÉLJA A GAZDASÁGI HASZONÁLLATAINK EGÉSZSÉGESEN TARTÁSA, egyfajta (bár minden hasonlat sántít) aranyketrec biztosítása, amelynek révén az állatjólét feltételei (mint az állati jogok egy kezdetleges és kezdeti formája) is érvényesülnek.
És akkor nézzük a podcastot, köszönet érte tagtársunknak, a Remény Farmnak és Viviennek, a Vegán Aktivisták Magyarország Egyesület alelnökének.